Gyász...

Álljon itt egy bejegyzés erről a fájdalmas időszakról is, röviden...tömören, de annál nagyobb szeretettel emlékezünk Rád!

Július 3.-án láttunk utoljára...

Július 16.-án vettek magukhoz az Angyalok...most már odafentről, egy szebb és jobb helyről vigyázol ránk!

Július 26.-án kisértünk el utolsó utadra és helyeztünk Téged örök és békés nyugalomra!

Nagyon hiányzol...nagyon fáj...de neked most már jó és nem fáj...csak ez vigasztal! Egyszer majd újra találkozunk....addig is Nyugodj békében!

***

"Keserű a fájó búcsú, mardosó a bánat,
De te csak menj, ha menned kell, tárd ki angyalszárnyad.
Búcsúznunk kell Tőled, te már szebb világba értél,
Levetetted a földi gúnyát, fényes angyalruhát vettél!"

***

"Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…

Síromnál sírva meg ne állj;
 Nem vagyok ott, nincs is halál."

***

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.”

***