Az elmúlt 5 hétről és Emiliről

Szégyenlem magam, hogy már 5 hetes Emili és még csak most jutok ide a bloghoz. :( Nagyon összesűrűsödtek a napok, hetek, de most beszámolok a történésekről.

Ott hagytam abba, hogy január 19-én fekszem be a kórházba. Ez így is volt, bementünk Apával 7:30-ra, elfoglaltam a szobámat. Az a napom vizsgálatokkal teli volt. A nap végére jobban elfáradtam, mint előtte bármikor. EKG, Aneszteziológia és még a főorvos is megvizsgált. Papírokat is intéztek, az első két helyen, pedig nagyon sokat kellett várnom. Aznap már 1100 volt a méhszájam, szurkálgattam is rendesen. A dokim magultrahangozott és mindent rendben talált. Mondta, hogy aludjak egyet éjjel és másnap akkor császár. Nagyon jót aludtam. Rég nem aludtam ilyen mélyen és jól. Másnap reggel jött a szülésznő, hogy fél 9-kor jön és megyünk a szülőszobára, Apát 9-re hívhattam. Így is volt, ott kaptam ágyat és bekötöttek infúziót és rémtették az NST gépet is. Majd jött a várakozás. Míg egyedül voltam rám tört egy furcsa érzés. Legszívesebben elfutottam volna messzire. Valahogy úgy éreztem nem tudom végig csinálni még egyszer. Aztán becsuktam a szemem és a fiúkra gondoltam, Apára, a szeretteimre. Megerősödtem lelkileg és mire Apát behívták már pozitívan vártuk együtt a dokimat. Jött is nem sokkal 10 előtt. Megkérdezte hogy vagyok és megnyugtatott, hogy mindjárt indulunk a műtőbe. Ott már nagyon izgultam. Majd felgyorsult minden! Jöttek mentek az emberek és egyszer csak toltak be a helyre, ahol hamarosan megpillanthattam Emilimet. A műtét nem a legszebb emlékem. 3. császár lévén komplikáltabb és hosszabb volt mint az előzőek. Emili 10:34 perckor született meg 3200 gramm-mal és 52 centiméterrel. Nagyon megkönnyebbültem. Megmutatták úgy magzatmázasan, Ő volt az első akit láthattam így, a fiúkat nem sajnos. Gyorsan kértem a nővérkét, hogy nézzen rá, hogy tényleg lány-e! :) Utána mg behozták felöltöztetve is, nagyon édes volt a Drágám.

Utána még 1 órán át tartott a műtét, az elkötés és a többi. Sok összenövésem volt és sokat véreztem is sajnos. Ez miatt picit megvágta a doki Emi fejét, ami mára szépen begyógyult.

A műtét után 6 órán át csak feküdhettem, ez alatt be sem hozták Emit. Utána felkelhettem és kértem, hogy hozzák be egy kicsit, alig emlékeztem az arcocskájára. :( Mikor először megláttam teljesen olyan volt mint Dávid picinek csak kisebb. Annyira jó érzés volt a karomba fogni és megpuszilni végre. Szopiztunk is aznap már, nagyon ügyeske volt. Aznap éjszaka még nem maradhatott velem.

Másnaptól viszont éjszaka is velem volt, együtt aludtunk :)

Január 23-án pénteken mehettünk haza, amit már nagyon vártunk. 3020 gramm-mal vittük haza. Jöttek aznap Anyuk és a Papámék is. Mindenki kíváncsi volt Emikére.

Igazán jó kislány volt már akkor is. Evett és aludt, akár 3-4 órákat is. Aztán 5 nap otthon lét után január 28-án éjjel szénmonoxid mérgezéssel szállították a családunkat a kórházba. :( Napok óta fájt Apa feje, nekem szédülésem volt és heves szívdobogásom. Téglalakásban élünk, nem gondoltunk semmi ilyesmire. Én ráfogtam a műtétre és nem alvásra, de az hogy Apának a gyógyszertől sem múlt el a fájdalma, az fura volt. Aznap nem volt ovi, így a fiúk egész nap itthon voltak. Éjjel a Dávidka lett rosszul. Forgolódott, majd felkelt és szólt. Kikísértem WC-re, de nem tudtam mi a baja. Ott fal fehér lett és összeesett. Alig bírtam tartani. Kiabáltam Apának, aki átvette és küldött a telefonhoz, hogy hívjam a mentőket. Eközben kinyitottunk ajtót és ablakot, így Dave jobban lett. A mentősök mondták, hogy menjünk ki mind a lépcsőházba, mert valószínűleg gáz probléma lesz. Így is tettünk, ott aztán Olivér elkezdett hányni és szédülni. Gyorsan kirtek a mentők és a tűzoltók. Apa és a gyerekek kaptak oxigént, Én jól voltam. Anyunak szóltam, hogy jöjjön át vigyázni a lakásra, mert az EON-tól jöttek szakemberek. Én mint kísérő mentem a gyerekekkel a gyerekosztályra, Apát a sürgősségire vitték. Vettek tőlük vért és éjszakára kaptak oxigént. Apa saját felelősségére eljött hozzánk, majd mikor kaptunk ágyat hazament. Reggelre már semmi bajuk nem volt a gyerekeknek hála az égnek. Csütörtök délután haza is engedtek minket. A gázt lezárták, meleg víz nélkül maradtunk. Napokig melegítettük a vizet, úgy fürödtünk. Aztán a főbérlőnkkel egyeztetve arra jutottunk, hogy elektromos vízmelegítőre és tűzhelyre cseréljük a gáz berendezéseket. Mára helyre álltak a dolgok! Nagy volt az ijedség, de túl vagyunk rajta épen és egészségesen! Örökké hálás leszek az ŐRANGYAL-unknak!
Azóta pedig cseperedünk és alakítjuk ki a kis napirendünket immáron öten. Őszintén nagyobb káoszra számítottam, de Emili olyan szépen alkalmazkodott a kialakult életünkhöz, hogy tipikus álom babának tituláltuk! A fiúk imádják. Óvják és segítik, amiben tudják. Eddig ez kimerül a cumi visszahelyezésben, de az már most látszik, hogy nagyon jó dolga lesz Emilinek. Teljes lett az életünk, fantasztikus érzés, hogy van egy kislányunk is. Annyira más, de annyira szeretjük...szavakkal kifejezhetetlen, amit érzek irántuk!
20-án volt 1 hónapos. 3810 gramm és 53 centi jelenleg. Tápszert kap már főként, sajnos most sem sikerült sokáig szoptatnom. :( Lényeg, hogy fejlődik, ez a legfontosabb.

 

 

  

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Elmúlt hét...

Hétfőn befeküdtünk a kórházba. Aznapra csak egy hallás vizsgálat volt. El is mentünk és a délutáni vizitnél már ki is derült, amit a hallás vizsgálaton is megemlített a hölgy, Dávid füle rendbe jött, így nem kell felszúrni. Nagyon boldog voltam. Féltem a következményeitől, hogy mi lesz utána. Sok rémtörténetet hallottam már. A műtétre kigyógyultunk az összes ovis nyavalyánkból, csak a köhögés maradt meg és úgy néz ki a füle is csak átmenetileg volt beteg. A bent létet megkönnyítette, hogy a Tesóm kölcsönadta a laptopját, így tudtunk mesét nézni és játszani napközben. Ha nem lett volna...hát nem is tudom. Az Én fiam nem az az elülős fajta. Most a Hupikék Törpikék a sláger nálunk, hiszen a második részét a moziban is megnéztük nem rég. Az elsőt is letöltöttük és az ment egész nap szinte. Aranyos kis mese, Én is szívesen nézem. A blogruhánk is e mese mintájára változott meg. :)

Kedden reggel éhgyomorra maradt Dávid. Nyolckor felkísértük a műtő játszószobájába, ahol a nővérkével játszottak. Három kisgyerek várt erre a műtétre, Dave volt a második. 10 előtt hozták vissza a szobájába. Sírt és agresszív volt. A beteghordót megharapta és megkarmolta. :( Viszonylag hamar sikerült megnyugtatnunk és elaludt, de csak 20 percre. A doktornő bejött és elmondta, hogy minden rendben volt, szép nagy orrmandulái voltak. Holnap mehetünk haza. Egészen 15 óráig fent volt. Ezzel az volt a gond, hogy műtét után 2 óráig nem ihatott és nem ülhetett fel. Ez az időszak hisztikkel teli volt....Aztán jött a nővérke és adott teát. Utána 15 óráig az ágyon ülhetett, de leszállni csak WC-re lehet. Aggódtam. Örültem volna ha alszik, pihen. Nem akart. Valahányszor megemlítettem hisztiben tört ki. Aztán megengedte, hogy bekapcsoljam a törpöket. Mondtam, hogy együtt fekve nézzük. Tudtam, hogy elalszik rajta és hála az égnek igazam volt. Három körül elaludt. 15:50-kor felkelt pisilni, majd visszaaludt 18 óráig. Ekkor már mondták a nővérek, hogy jó lenne ha enne valamit. Felkelt és evett két vajas kenyérbelét, egy joghurtot és egy krémtúrót. Utána még játszottunk, majd 21 órakor elaludt. Hányás nem volt hála az égnek. Az éjszaka csendes és nyugodt volt.

Szerda reggel még megvizsgálta a doktornő, majd 8 körül már kezünkben a zárójelentéssel sétáltunk ki a kórházból.

Jó újra itthon. Ma már minden a régi. Rosszcsontkodik és pörög ezerrel. :) Remélem ezután neki is jobb lesz az egészsége valamennyire. Büszke vagyok rá, mert ahhoz képest nagyon jól viselte ezt a 2 napot! Édes Kincsem!

Nem tudom mikor jelentkezem legközelebb, mert a következő hét elég sűrű lesz és utána is. De jövök majd mindenképp, hiszen mesélnivalóm lesz bőven! :)

Útra készen...

Holnap fekszünk be a kórházba. Félek. Dávid azt mondja nem fél és nem is látom rajta, majd meglátjuk. A dolgok nagyját már elcsomagoltam és mellette készítettem még egy pakkot Olinak is, akit ma este viszek át a Papámékhoz. Ők fognak rá vigyázni, mert Apára szükségünk lesz a kórházban, Anyukám pedig dolgozik, aztán jön be hozzánk. Tudom, hogy jó helyen lesz, hogy jó lesz neki ott, hiszen lesik majd minden kívánságát, mégis a szívem...nagyon fog hiányozni. :'( De nekem most muszáj jó helyen tudnom, ahhoz hogy csak Dávidra tudjak koncentrálni. Szeretném ha már túl lennénk rajta, ha már itthon lennénk. Hamar elmegy ez a pár nap tudom, de most mégis siettetném jobban és jobban. Jelentkezem, ha hazaértünk. Kéretik a drukk! :)