Az elmúlt 5 hétről és Emiliről

Szégyenlem magam, hogy már 5 hetes Emili és még csak most jutok ide a bloghoz. :( Nagyon összesűrűsödtek a napok, hetek, de most beszámolok a történésekről.

Ott hagytam abba, hogy január 19-én fekszem be a kórházba. Ez így is volt, bementünk Apával 7:30-ra, elfoglaltam a szobámat. Az a napom vizsgálatokkal teli volt. A nap végére jobban elfáradtam, mint előtte bármikor. EKG, Aneszteziológia és még a főorvos is megvizsgált. Papírokat is intéztek, az első két helyen, pedig nagyon sokat kellett várnom. Aznap már 1100 volt a méhszájam, szurkálgattam is rendesen. A dokim magultrahangozott és mindent rendben talált. Mondta, hogy aludjak egyet éjjel és másnap akkor császár. Nagyon jót aludtam. Rég nem aludtam ilyen mélyen és jól. Másnap reggel jött a szülésznő, hogy fél 9-kor jön és megyünk a szülőszobára, Apát 9-re hívhattam. Így is volt, ott kaptam ágyat és bekötöttek infúziót és rémtették az NST gépet is. Majd jött a várakozás. Míg egyedül voltam rám tört egy furcsa érzés. Legszívesebben elfutottam volna messzire. Valahogy úgy éreztem nem tudom végig csinálni még egyszer. Aztán becsuktam a szemem és a fiúkra gondoltam, Apára, a szeretteimre. Megerősödtem lelkileg és mire Apát behívták már pozitívan vártuk együtt a dokimat. Jött is nem sokkal 10 előtt. Megkérdezte hogy vagyok és megnyugtatott, hogy mindjárt indulunk a műtőbe. Ott már nagyon izgultam. Majd felgyorsult minden! Jöttek mentek az emberek és egyszer csak toltak be a helyre, ahol hamarosan megpillanthattam Emilimet. A műtét nem a legszebb emlékem. 3. császár lévén komplikáltabb és hosszabb volt mint az előzőek. Emili 10:34 perckor született meg 3200 gramm-mal és 52 centiméterrel. Nagyon megkönnyebbültem. Megmutatták úgy magzatmázasan, Ő volt az első akit láthattam így, a fiúkat nem sajnos. Gyorsan kértem a nővérkét, hogy nézzen rá, hogy tényleg lány-e! :) Utána mg behozták felöltöztetve is, nagyon édes volt a Drágám.

Utána még 1 órán át tartott a műtét, az elkötés és a többi. Sok összenövésem volt és sokat véreztem is sajnos. Ez miatt picit megvágta a doki Emi fejét, ami mára szépen begyógyult.

A műtét után 6 órán át csak feküdhettem, ez alatt be sem hozták Emit. Utána felkelhettem és kértem, hogy hozzák be egy kicsit, alig emlékeztem az arcocskájára. :( Mikor először megláttam teljesen olyan volt mint Dávid picinek csak kisebb. Annyira jó érzés volt a karomba fogni és megpuszilni végre. Szopiztunk is aznap már, nagyon ügyeske volt. Aznap éjszaka még nem maradhatott velem.

Másnaptól viszont éjszaka is velem volt, együtt aludtunk :)

Január 23-án pénteken mehettünk haza, amit már nagyon vártunk. 3020 gramm-mal vittük haza. Jöttek aznap Anyuk és a Papámék is. Mindenki kíváncsi volt Emikére.

Igazán jó kislány volt már akkor is. Evett és aludt, akár 3-4 órákat is. Aztán 5 nap otthon lét után január 28-án éjjel szénmonoxid mérgezéssel szállították a családunkat a kórházba. :( Napok óta fájt Apa feje, nekem szédülésem volt és heves szívdobogásom. Téglalakásban élünk, nem gondoltunk semmi ilyesmire. Én ráfogtam a műtétre és nem alvásra, de az hogy Apának a gyógyszertől sem múlt el a fájdalma, az fura volt. Aznap nem volt ovi, így a fiúk egész nap itthon voltak. Éjjel a Dávidka lett rosszul. Forgolódott, majd felkelt és szólt. Kikísértem WC-re, de nem tudtam mi a baja. Ott fal fehér lett és összeesett. Alig bírtam tartani. Kiabáltam Apának, aki átvette és küldött a telefonhoz, hogy hívjam a mentőket. Eközben kinyitottunk ajtót és ablakot, így Dave jobban lett. A mentősök mondták, hogy menjünk ki mind a lépcsőházba, mert valószínűleg gáz probléma lesz. Így is tettünk, ott aztán Olivér elkezdett hányni és szédülni. Gyorsan kirtek a mentők és a tűzoltók. Apa és a gyerekek kaptak oxigént, Én jól voltam. Anyunak szóltam, hogy jöjjön át vigyázni a lakásra, mert az EON-tól jöttek szakemberek. Én mint kísérő mentem a gyerekekkel a gyerekosztályra, Apát a sürgősségire vitték. Vettek tőlük vért és éjszakára kaptak oxigént. Apa saját felelősségére eljött hozzánk, majd mikor kaptunk ágyat hazament. Reggelre már semmi bajuk nem volt a gyerekeknek hála az égnek. Csütörtök délután haza is engedtek minket. A gázt lezárták, meleg víz nélkül maradtunk. Napokig melegítettük a vizet, úgy fürödtünk. Aztán a főbérlőnkkel egyeztetve arra jutottunk, hogy elektromos vízmelegítőre és tűzhelyre cseréljük a gáz berendezéseket. Mára helyre álltak a dolgok! Nagy volt az ijedség, de túl vagyunk rajta épen és egészségesen! Örökké hálás leszek az ŐRANGYAL-unknak!
Azóta pedig cseperedünk és alakítjuk ki a kis napirendünket immáron öten. Őszintén nagyobb káoszra számítottam, de Emili olyan szépen alkalmazkodott a kialakult életünkhöz, hogy tipikus álom babának tituláltuk! A fiúk imádják. Óvják és segítik, amiben tudják. Eddig ez kimerül a cumi visszahelyezésben, de az már most látszik, hogy nagyon jó dolga lesz Emilinek. Teljes lett az életünk, fantasztikus érzés, hogy van egy kislányunk is. Annyira más, de annyira szeretjük...szavakkal kifejezhetetlen, amit érzek irántuk!
20-án volt 1 hónapos. 3810 gramm és 53 centi jelenleg. Tápszert kap már főként, sajnos most sem sikerült sokáig szoptatnom. :( Lényeg, hogy fejlődik, ez a legfontosabb.

 

 

  

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Év vége...

Hamarosan itt van, besűrűsödnek a napok és nem tudom lesz e időm írni a blogba. Most vagyunk túl egy 1,5 hetes betegségen Dávidommal. Megint krupp-os befulladása volt, amit elég nehezen tudtunk kikezelni. Kellett antibiotikum is a végén, közben Oli is elkapott valamit, neki is kellett gyógyszer, de ő 4 nap alatt rendbe jött. Szerdától mentek ismét oviba, ahol már jött is a Jézuska és kaptak szép játékokat a csoportba. Ma van az utolsó nap, aztán jön 2 hét szünet. :)

Én ma és hétfőn még dolgozom 4-4 órát. Délelőtt voltam a dokimnál, minden rendben van velünk. Emili szépen növöget, a doktor úr szerint nem lesz kicsi baba Ő sem. :) 30-án megyek az első NST-re és január közepén lesz a császár. Nagyon izgulunk már, szépen megnőtt a pocakom is. Várjuk Emit nagyon!

Lezajlott Olivérkém 4. szülinapja is 6-án. Egybekötve a Mikulás látogatásával is. Igazán jól sikerült, Olim örült mindennek! :) 

Volt a városunkban a Coca Cola kamion a Télapóval. 1 órás sor végén ott várta a gyerekeket a Mikulás, közös fényképpel és ajándékkal. A fiúk nagyon élvezték és hát bevallom mi is! :) 

Készülünk az ünnepekre. Holnap gyerektelenek leszünk, így kihasználjuk és a Jézuskával elkészítünk minden ajándékot, hogy csak a Fa alá kelljen tenni Őket! ;)

Boldog Karácsonyt, békés Ünnepet és Egészségben gazdag Újévet kívánunk Mindenkinek!

Baleset és készülődés

Pár hete nem jelentkeztem. Ennek fő oka az, hogy október 25-én eltörtem a felkarom. Pillanatok alatt megvan a baj és ezt most Én is megtapasztaltam. Kint főztem a konyhába, Apa és a fiúk pedig bent voltak a kis szobában. Bejöttem kérdezni Apától valamit és mikor kifelé indultam elakadt a lábam a TV kábelbe és elvesztve az egyensúlyom neki estem a komódnak. A felkarommal érkeztem a szélének, majd a fejemet ütöttem be az ajtóba. Egyből oldalra néztem, amikor is láttam, hogy a karom elég furcsán áll, kiabáltam Apának, aki jött rohanva. Kérdezte megijedve mi a baj, majd mondtam, hogy hívja a Mentőket, mert szerintem eltört a karom. Nyugton feküdtem, mert úgy elviselhetően fájt csak, próbáltam nyugtatni a síró gyerekeket, akik kérték, hogy álljak fel, nagyon megijedtek. Közben ki-be lélegeztem ezzel nyugtatva magamat is, és próbáltam mozgatni a lábaim, felmérni, hogy hol fáj, mire a mentősök kiérnek. Gyorsan kint voltak, felültettek, felkötötték a karom és felállítottak, majd indultunk is a kórházba. Apa jött velem, a gyerekek, pedig a szomszédunkkal maradtak, míg a Tesóm átért hozzánk. Aggódtam...nem magamért persze. Aggódtam Emiliért, hogy jól van-e, nem ütöttem e meg a hasam. Nem fájt, így reménykedtem, hogy nincs baj. Másod sorban pedig aggódtam a fiúkért, hiszen nagyon megijedtek. Apa beszélt a nőgyógyászommal, aki hála az égnek pont bent volt egy szülésnél, így mondta, hogy megvizsgál és ránéz Emire is. Bent a kórházban várnunk kellett kicsit, majd behívtak a traumatológiai rendelésre. A doktor kikapta a kezemet a kötésből és elkezdte nyomogatni, mondta, hogy engedjem kinyújtani.....mondom, hogyan mikor fáj? Katasztrófa volt a hozzáállása. Ezután elküldött röntgenre. Ott nem akarták megcsinálni, mert, hogy kismama vagyok. Felhívtam a dokim, aki mondta, hogy lehet, így aláírattak velem valami beleegyező nyilatkozatot és megcsinálták. Utána vissza a traumatológiára, ahol várnunk kellett ismét. Közben szólt telefonon a nőgyógyászom, hogy menjünk fel, mert neki lassan mennie kell. Ekkor elkérezkedtünk és felmentünk az ultrahangba. Soha semmi nem fájt még úgy, mint mikor hanyatt kellett feküdnöm, hogy meg tudjon vizsgálni az orvosom. Semmire nem tudtam figyelni csak a fájdalomra. Lényeg, hogy Emili jól volt. 

 26+5 hetes

Vizsgálat után vissza a traumra, ahol közölték, hogy sajnos bent kell maradnom és operáció is szükséges. DE...mivel szombat volt és ügyelet, ezért ki kell így bekkelnem hétfőig. Az állam leesett, de muszáj volt, mivel kismama vagyok és meg kell várni a főorvost és az altatósokat. Nem tudtam, hogy fog ez menni, de persze megértettem a helyzetet. Az elkövetkezendő két nap rémes volt. Nagyon fájt...nem tudtam egyedül semmit sem csinálni. Apa 3 óránként járt be hozzám és segített felülni, WC-zni, enni és inni. A nővérek mosdattak reggelente...szóval nehéz napok voltak. Hétfőn éhgyomorra voltam éjféltől már. Se fájdalom csillapító, semmi. Az utolsó voltam, akit megműtöttek, ez kb. déli időpontot jelentett. A műtőben mindenki arcán láttam a nyugtalanságot, az altatós doktornő elmondta, hogy kockázatos a műtét...Sírtam. Féltem. hogy mire ébredek fel. Rendes volt, mert kisebb dózist adott és azt is csak akkor mikor már muszáj volt. Ébredeztem már mikor éreztem, hogy kalapácsolják a karom, majd hogy varrnak össze. Érdekes élmény volt. Majd pár perc múlva ébren is voltam, kérdeztem, hogy mi van Emivel, mondták, hogy hívják a nőgyógyászt, aki majd jön és megvizsgál. Közben kiderült, hogy a dokim szabin van, de küld maga helyett mást. Estig senki nem jött...állítólag mindenki műtőben volt, hát nem tudom. Szerencse, hogy Emi rugdosott, így nyugodt voltam. Majd jött az egyik legbunkóbb orvos és megvizsgál. Közli, hogy zárt vagyok és a gyerek is rugdos, akkor szóljak, ha keményedek, görcsölök vagy vérzek. Hát köszönöm szépen. Mindegy is. Másnap már éreztem, hogy sokkal jobban vagyok. Napról napra egyre jobban mentek a dolgok. Szerdán haza is engedtek, aminek nagyon örültem. Otthon gyorsan javult az állapotom, ennek köszönhetően mától dolgozom ismét. Nehéz két hét áll mögöttünk, de mára ismét önellátó vagyok és ennek nagyon örülök.

Míg otthon voltam nem tétlenkedtem. Elkezdtem kimosni Emili ruháit. Megjött az ágyneműje és az overálja is, és találtam egy csodaszép pillangós fali matricát is az ágya felé. Egyre jobban látszódik a jelenléte a szobában és emiatt boldog vagyok nagyon. Annyira várjuk már! Ma betöltöttem a 29. hetet. Az utolsó húszas hét és aztán kezdődik a nagy visszaszámlálás.

25. hét Emilivel

Úgy érzem muszáj írnom az érzéseimről, a gondolataimról, amiktől a szívem és a lelkem túlcsordul. Minden terhesség más, így a harmadik után sem érzem, hogy ez az állítás ne lenne igaz. Mind három gyermekünkkel más volt és itt nem igazán a fizikai részére gondolok, hanem inkább a lelki dolgokra. Most már van összehasonlítási alapom nem is egy és bizton mondhatom, hogy fantasztikus dolog a gyermekvárás.

Dávidra "sokat" vártunk. 5 hónapig próbálkoztunk, már nagyon el voltam keseredve a sok negatív teszt miatt. Úgy vágytam egy kisbabára, annyira de annyira szerettem volna Édesanya lenni már. Aztán eljött a nap, mikor bizony ott volt a második csík. Az érzés...az leírhatatlan. Ahogy teltek a hetek és növekedett a pocim, egyszerűen tudtam, hogy fiam lesz. Megfogalmazhatatlan érzések ezek, de nem lepődtem meg a 20 hetes ultrahangon csak sírtam és sírtam a boldogságtól. Mikor megszületett végre az maga volt a csoda. Nála szebb és tökéletesebb kisbabát addig még nem láttam. A szeretet, ami kettőnk között kialakult a 9 hónap alatt azóta is töretlen és erősebb mint valaha. Ő az Én büszkeségem, a szerelmem, a Nagyfiam, az ÉLETEM!

Olivér meglepetés baba volt. Nagyon megijedtem mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Pár napig tartott ez az állapot, de nagyon sokáig kísértett. Évekig okoltam magam amiatt, hogy nem tudtam örülni csak később az érkezésének. Elkönyveltem magam rossz anyának. Az egész terhességem alatt próbáltam éreztetni vele, hogy nagyon nagyon várjuk Őt, nála is tudtam, hogy fiú attól a perctől, hogy megmozdult. Ismét nem lepődtem meg az ultrahangon. Boldog voltam. Mikor megszületett annyira hasonlított Dávidra, hogy meg is lepődtem. Kisebb volt, olyan kis törékenynek tűnt, de éreztem hogy ez a pici csomag nem neheztel rám, hanem szeret és nincs szüksége semmire csak hogy szeressék. Őszinte, tiszta szerelem köttetett közöttünk. Két fiú anyukája lettem, akik nélkül sokkal kevesebb voltam, velük úgy éreztem teljes lett az életem.

Emili szintén meglepetésként ért, mégis nem volt kérdés, hogy a családunk részévé kell, hogy váljon, ugyan úgy, ahogy a fiúknál sem. Előtte elképzelni nem tudtam, hogy legyen még egy gyermekünk. Valahogy teljesnek éreztem a családunkat. A fiúkkal egyre kevesebb a "gond", egyre könnyebb minden. Aztán miután kiderült, hogy babánk lesz és Apával elhatároztuk, hogy mindenképpen szeretnénk Őt, az tűnk elképzelhetetlennek, hogy valaha nem gondoltunk harmadik babára. Annyival teljesebb és kerekebb már most az életünk. Teljesen más ez a terhesség is. Elejétől kezdve tudtam, hogy lány. Magamnak sem mertem bevallani, mert hihetetlennek tűnt, de mégis. Más érzések, más állapotok, más minden. Valahogy olyan bensőségesebb, de ez is megfogalmazhatatlan számomra. Nagy öröm ez nekünk. Apa mindig is szeretett volna egy lányt, így öröm, hogy megajándékozhatom vele. Én pedig sosem gondoltam, hogy lesz a fiúk után egy kislányom, de a boldogság, amit érzek most az leírhatatlan. Olyan szép lesz ez így, lesz két bátyja Emilinek, ami szerintem nagyon jó dolog. Kicsit olyan is mintha első terhességem lenne, hiszen most ismeretlen vizekre eveztem. Kislányoknál sok minden más, gondoljunk itt egy egyszerű pelenkázásra. Mái napig furcsa, de persze egyben felemelő érzés is a fodros, virágos, rózsaszín ruhácskákat nézegetni. Még mindig alig merem elhinni.

A 26. hetet töltjük hétfőn. 12-13 hét van még hátra a nagy találkozásig, hogy végre 5-en legyünk, hogy végre minden kerek egész legyen.

Boldogság!

Tegnap voltunk Apával a doktorunknál. Minden rendben van Babóval is és Velem is. Apa nem hagyta annyiban és megkérte a doktor urat, hogy próbálja megállapítani hármaskánk nemét. Végre sikerült és kiderült, hogy 

KISLÁNY!!!

Szavakkal nem kifejezhető a boldogságunk! A Fiúk is nagyon örültek, hogy kishúgi érkezik hozzánk! A neve pedig

EMILI ZSÓFI lesz!

A doki még annyit mondott, hogy tervezett császár lesz, mivel ez már a harmadik és, hogy a 38-39. héten szülünk. Mindenkinek köszönjük, aki drukkolt értünk! :)

Gondolatok

Forrás:http://galleryhip.com/pregnant-tumblr.html

Hétfőn betöltöttük a 22. hetet. Túl a felén egyszerre vagyok boldog és szomorú. Boldog azért, mert pár hónap múlva megszületik a várva várt harmadik gyermekünk. Nagyon nagy szeretetben és ennél nem kevesebb kíváncsisággal várjuk Őt. Vajon hogy fog kinézni? Hasonlít majd a fiúkra vagy teljesen más lesz? A legnagyobb kérdés még jelenleg az, hogy Kisfiú vagy Kislány érkezik hozzánk? Milliónyi kérdés, amire január végén legkésőbb választ kapunk. Szomorú pedig azért vagyok (persze csak egy icipicit), mert utolsó terhességem fele már el is röppent. Élvezem minden percét! Az utolsó ilyen alkalom számomra, de nagyon nagyon csodás érzés újra. Mái napig alig hiszem el, hogy újra megadatott és kisbabánk lesz. Mai napig úgy kelek fel reggelente, hogy a hasamra teszem a kezem, nem e álom volt. :) Nagyon várjuk már mindannyian ezt a pici lényt. Érzem, hogy jó helye lesz nálunk, hogy vele válik majd teljessé az életünk. Ennél szebb képet nem is találhattam volna ehhez a poszthoz. Így várjuk mi mindannyian Őt. A fiúk is a maguk fiús módján, de Én látom rajtuk a várakozást. Apáról nem beszélve, akinek szent meggyőződése, hogy lánya lesz. :)

Az eltelt egy hónap

Ott fejeztem be a blogot, hogy szabadság és nyaralás. És tessék már itt van szeptember közepe és az esős őszi idő. 1 hónap telt el az utolsó bejegyzésem óta, mégis annyi minden történt.

Elmentünk nyaralni! Olyan jó volt minden. Balatonfüred gyönyörű, a szállásunk pedig egyszerűen lenyűgöző volt. Az idő miatt sem panaszkodom, hiszen csak egy nap esett az eső, de hideg nem volt egyáltalán. A Balaton és a kinti medencék vize már hűvösnek bizonyult, de a benti wellness részleg kárpótolt mindenért minket. A szobánk gyönyörű volt és nagyon tiszta. Az ételek pedig fantasztikusak...sokszor szavakat nem találtunk a kínálatot látva. Mindent összevetve csodás 5 napot töltöttünk Balatonfüreden. Sokat sétáltunk, fürödtünk és nagyon finomakat ettünk! :)

Aztán hazaérve gyors készülődés az ovi kezdés előtt. Majd 1-jén a mi két nagyfiúnk elkezdte az óvodát. Oli a kiscsoportot, Dávid pedig a nagycsoportot. Olivér jól vette az akadályt és nagyon szeret oviba járni! :)

2-án pocakbabával mentünk a dokibácsihoz. A magánrendelésen rossz minőségű volt az ultrahang, így nem derült ki, hogy Tesóka fiú vagy lány. Annyit mondott a doki bácsi, hogy talán kislány, de nem mondaná 100%-ra. 10-én voltam a kórházban 20 hetes ultrahangon, ott sem derült ki semmi, mert nem úgy feküdt, hogy meg tudják nézni. Doki bácsi annyit mondott, hogy vizsgálat közben nem látott előbukkanni semmit! :) Így még mindig izgulunk!

Dávidkám ettől a "tanév"-től elkezdett úszni járni. 9-én voltunk először és nagyon ügyes volt. Majd 11-én megint és ma is megy. Kedden és csütörtökön lesz edzése, nagyon szereti és élvezi. Remélem hamar megtanul úszni a Drágám! :)

Zajlik tehát az élet. Szerdán szülőire megyünk, hétfőn laborban voltam, előtte csütörtökön védőnőnél. Nem unatkozunk és rohan az idő...nagyon nagyon rohan....