Úgy érzem muszáj írnom az érzéseimről, a gondolataimról, amiktől a szívem és a lelkem túlcsordul. Minden terhesség más, így a harmadik után sem érzem, hogy ez az állítás ne lenne igaz. Mind három gyermekünkkel más volt és itt nem igazán a fizikai részére gondolok, hanem inkább a lelki dolgokra. Most már van összehasonlítási alapom nem is egy és bizton mondhatom, hogy fantasztikus dolog a gyermekvárás.
Dávidra "sokat" vártunk. 5 hónapig próbálkoztunk, már nagyon el voltam keseredve a sok negatív teszt miatt. Úgy vágytam egy kisbabára, annyira de annyira szerettem volna Édesanya lenni már. Aztán eljött a nap, mikor bizony ott volt a második csík. Az érzés...az leírhatatlan. Ahogy teltek a hetek és növekedett a pocim, egyszerűen tudtam, hogy fiam lesz. Megfogalmazhatatlan érzések ezek, de nem lepődtem meg a 20 hetes ultrahangon csak sírtam és sírtam a boldogságtól. Mikor megszületett végre az maga volt a csoda. Nála szebb és tökéletesebb kisbabát addig még nem láttam. A szeretet, ami kettőnk között kialakult a 9 hónap alatt azóta is töretlen és erősebb mint valaha. Ő az Én büszkeségem, a szerelmem, a Nagyfiam, az ÉLETEM!
Olivér meglepetés baba volt. Nagyon megijedtem mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Pár napig tartott ez az állapot, de nagyon sokáig kísértett. Évekig okoltam magam amiatt, hogy nem tudtam örülni csak később az érkezésének. Elkönyveltem magam rossz anyának. Az egész terhességem alatt próbáltam éreztetni vele, hogy nagyon nagyon várjuk Őt, nála is tudtam, hogy fiú attól a perctől, hogy megmozdult. Ismét nem lepődtem meg az ultrahangon. Boldog voltam. Mikor megszületett annyira hasonlított Dávidra, hogy meg is lepődtem. Kisebb volt, olyan kis törékenynek tűnt, de éreztem hogy ez a pici csomag nem neheztel rám, hanem szeret és nincs szüksége semmire csak hogy szeressék. Őszinte, tiszta szerelem köttetett közöttünk. Két fiú anyukája lettem, akik nélkül sokkal kevesebb voltam, velük úgy éreztem teljes lett az életem.
Emili szintén meglepetésként ért, mégis nem volt kérdés, hogy a családunk részévé kell, hogy váljon, ugyan úgy, ahogy a fiúknál sem. Előtte elképzelni nem tudtam, hogy legyen még egy gyermekünk. Valahogy teljesnek éreztem a családunkat. A fiúkkal egyre kevesebb a "gond", egyre könnyebb minden. Aztán miután kiderült, hogy babánk lesz és Apával elhatároztuk, hogy mindenképpen szeretnénk Őt, az tűnk elképzelhetetlennek, hogy valaha nem gondoltunk harmadik babára. Annyival teljesebb és kerekebb már most az életünk. Teljesen más ez a terhesség is. Elejétől kezdve tudtam, hogy lány. Magamnak sem mertem bevallani, mert hihetetlennek tűnt, de mégis. Más érzések, más állapotok, más minden. Valahogy olyan bensőségesebb, de ez is megfogalmazhatatlan számomra. Nagy öröm ez nekünk. Apa mindig is szeretett volna egy lányt, így öröm, hogy megajándékozhatom vele. Én pedig sosem gondoltam, hogy lesz a fiúk után egy kislányom, de a boldogság, amit érzek most az leírhatatlan. Olyan szép lesz ez így, lesz két bátyja Emilinek, ami szerintem nagyon jó dolog. Kicsit olyan is mintha első terhességem lenne, hiszen most ismeretlen vizekre eveztem. Kislányoknál sok minden más, gondoljunk itt egy egyszerű pelenkázásra. Mái napig furcsa, de persze egyben felemelő érzés is a fodros, virágos, rózsaszín ruhácskákat nézegetni. Még mindig alig merem elhinni.
A 26. hetet töltjük hétfőn. 12-13 hét van még hátra a nagy találkozásig, hogy végre 5-en legyünk, hogy végre minden kerek egész legyen.
Drágám, csodásan leírtad... Szeretlek!
VálaszTörlés