Dave ovis lett!

Tegnapi napom aggodalommal teli volt. Tudtam, hogy ma 3 év után először elválunk egymástól 8 teljes órára...féltem hogy fogja viselni Ő, de talán jobban féltettem saját magam.

Este még átnéztem egyszer az ovis cuccokat, minden megvan-e...megvolt. Ébresztő felhúz...biztos, ami biztos.

Eljött hát a mai reggel...Dávid 6 előtt ébredt, mesenézés és folytonos kérdezés: "Anya megyünk az oviba?"

Felöltöztünk és elindultunk. Előbb, mint akartam, 7-kor.

Útközben sokat beszélgettünk, megint elmondtam a menetet...immáron ezredszerre, remélve, hogy segít neki.

Az ovi elé érve egy gyors mosolygós fénykép készítés, majd bementünk. 

Úgy kellett visszatartanom, hogy öltözzön át. Ekkor kijött Zsófi néni és megdicsérte a benti cipőjét. "Most kaptad az óvódára Dávid?" mire Ő: " Nem. Vettük magamnak a cipőboltban." :) Zsófi megmutatta neki a poharát és a törölközőjét, addig Én bepakoltam a szekrénybe. Majd odamentem és Ő már ment is be a csoportba, utána szóltam, hogy gyere köszönj el Anyutól Drágám. Ő visszajött, majd mondtam, hogy akkor Anya elmegy és 3-kor jövök érted. Megpuszilt, majd mondta, hogy jó és már el is tűnt a csoportban.

Jó volt, hogy ennyire természetesen fogadta az ovit, így nekem is könnyebb volt...nem sírtam...bár rettenetesen hiányzott egész nap.

Délután mikor mentünk érte épp uzsiztak, majd jöttek ki kezet mosni. Olyan ügyes és önnálló volt. :) Aztán mikor meglátott eldobta a poharát...és odajött megölelni minket, majd visszament a szobába. Úgy kellett utána mennem és szólni neki többször, hogy menjünk...maradt volna még. Óvónénik szerint minden rendben volt, még meg kell tanulnia a szabályokat, mert most még megy, pakol és játszik mindennel...azzal is, ami másnál van...ebből voltak kisebb surlódások, de amúgy minden oké. Aludt, de hamar felkelt...szoknia kell a helyzetet gondolom.

Olival élvezzük az együtt töltött időt...eseménydús napok várnak ránk, főleg Dávidkámra.