2012. augusztus 30., csütörtök

Ismerkedési nap az oviban!

Ma 10 órától lehetett menni az oviba ismerkedni a környezettel, a csoporttal, az óvónénikkel és a társakkal.

Amikor odaértünk izgatottan vártuk Dávid első reakcióját. Minden remekül ment, körülnézett, majd elengedte a kezünket és besétált a csoportba. Zsófi és Titanilla néni kedvesen jöttek felénk, bemutatkoztak és egyből elkezdtek Dáviddal barátkozni. Később Ircsi, a dajka néni is megjelent, Ő is roppant aranyos. Dávidot nem nagyon érdekelte más, mint a sok felfedezni való játék, és játék és még több játék.

Örömmel nyugtáztam, hogy jól érzi magát és tetszik neki minden. Tudom...ez nem azt jelenti, hogy nem lesz sírás hétfőn, de reménykedem, hogy azért majd hamar megnyugszik. Inkább egyedül játszott, de volt, hogy nyitott a többiek felé is...büszke voltam nagyon rá! 
Míg Dave játszott nekem ki kellett tölteni egy kérdőívet a gyerekkel kapcsolatban, majd elbeszélgettünk Apával és Zsófi nénivel Dávidról. 
1 órát töltöttünk el az oviban, Dave nem akart hazafelé indulni, de nem volt gond megértette, hogy menni kell. Hazafelé láttam rajta, hogy nagyon tartalmas volt ez az egy óra...elfáradt a Drágám. Most alszik éppen.

Hétfőn már élesben megy a dolog. 8 körül viszem és ott is hagyom, nálunk nincs beszoktatás ugye, de az óvó nénik megnyugtattak, hogy ha bármi gond van telefonálnak. :)
Jelentkezem az első ovis napról való beszámolóval jövőhéten, de holnap még egy poszt jön az első bölcsis szülőiről! :)

3 megjegyzés:

  1. Biztos tetszeni fog neki :)
    Lehet az első hetek nehezebbek lesznek neked mint neki. Számára sok lesz az új dolog, viszont jönnek még reggelek mikor könyörög, hogy had maradhasson veled :)

    VálaszTörlés
  2. Hűha Dius!
    Hétfőtől élesben, beszoktatás nélkül? Jó gyorsan beledobják őket a mély vízbe :( de szépen fogják venni az akadályt, ügyes nagyfiú már Dave is.
    Várjuk a további beszámolókat, addig is élvezzétek ki még az utolsó napokat együtt.
    Oli mikor kezdi a bölcsit? Később?

    VálaszTörlés